Elfogták a rendőrök azt a három kiskunhalasi férfit, akik a gyanú szerint a magyar-szerb határ mellől - fejenként több száz euróért - 4 szír állampolgárt szállítottak a fővárosba.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya eljárást indított K. Attila 32 éves, K. Róbert 29 éves és K. József 46 éves magyar állampolgár ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2015. szeptember 13-án a magyar-szerb határ magyar oldalán gépkocsijukba felvettek egy négyfős - az ország területére illegálisan belépett – szír társaságot, majd őket Budapestre szállították. Az utasok közel ezer eurót adtak át viteldíjként a családnak.
A fővárosi nyomozók a gyanúsítottakat 2015. szeptember 13-án 19 óra 10 perckor a Budapest XXIII., Bevásárló utcában elfogták, majd előállították, járművüket lefoglalták.
K. Attilával, K. Róberttel és K. Józseffel szemben a további eljárást - őrizetbe vételük mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására
Forrás : police.hu