Nyílt levél a tagsághoz

Tisztelt Polgárőr lányok, fiúk, kollégák!

 

Azzal a kérdéssel, kéréssel fordulok hozzátok, hogy mondjátok el a véleményeteket, hogy mit és hogyan csináljunk.

 

Mióta elnökünk Szászvárosi Zsolt áldozatos munkája által, rengeteg szabad idejének feláldozásával rendbe hozta a Polgárőrségünk iratait, adhatnánk szolgálatot az új törvények szerint. Tudom, egyeseknek nem tetszenek a szabályok, de amikor nem voltak szabályok akkor is voltak bizonyos dolgok, amik nem tetszetek... De a törvények szerint kell cselekedni, hogy betartathassuk a szabályokat. Ezekről nekem is meg van a véleményem, de sajnos azokat be kell tartani, mert különben a szabályszegésnek következményei lesznek, és ez csak nekünk káros nem másnak. A törvényhozó nincs mindig tisztában azzal, hogy milyen szabályokat kell hozni, de ez látható az élet más területeiről is. Szerintem nem azzal kellene foglakozni, hogy tönkre tették az egészet, hanem a jövőt szem előtt tartsuk. Emlékezettek vissza, mikor arról volt szó, hogy feloszlatjuk az egyesületet, vagy más kerületbe költözve folytatjuk, többen is megkerestettek, hogy ne hagyjuk elveszni és ne is menjünk máshová. Most itt a lehetőség maradtunk, megmaradtunk, csak a tagságunk nem akar aktivizálódni, tudom mindenkinek sok a munkája és első a család, de régen is tudtunk szolgálatot adni, havonta 3 alkalommal, mert akkor ez volt a szabály. A múlthoz visszatérve, csak annyit, hogy akkor a porból építkeztünk, támogatás és támogatottság nélkül, sajnos most újra kell kezdeni a semmiből és ez nem csak a mi hibánk....

 

Kérlek benneteket, hogy erre a levélre reagáljatok, válaszoljatok, ne úgy, mint a közelmúltban elküldött levelekre. Február elején szeretném, hogy leüljünk és akkor már konkrét dolgokat is átbeszéljünk. El kell dönteni, hogy mi legyen, én továbbra sem szeretném, hogy lehúzzuk a redőnyt, akkor is ha ezt mások nagyon szeretnék. Hamarosan közgyűlés, addigra el kell döntenünk, hogy hogyan tovább. Ehhez a legfontosabb, hogy szolgálatot adjunk! A támogatást - anyagi, erkölcsi - megszerezzük, mint eddig!

 

Tisztelettel: 

Gerda Gyula

elnökhelyettes

Pesterzsébeti Polgárőrség