Rendszámfelismerő segíti a rendőrök és polgárőrök munkáját

A Pesterzsébeti Polgárőrség önkéntesei az elmúlt időszakban is igyekeztek minél többet járőrözni a kerület utcáin, hogy a rendőrség munkáját segítsék a bűnmegelőzési feladatokban - tudtuk meg Szászvárosi Zsolttól, a polgárőrség vezetőjétől.

Kerületünk polgárőrei március 31-én a Pesterzsébettel szomszédos kerületek rendőreivel és polgárőreivel közösen részt vettek egy nagyobb közlekedésellenőrzési és bűnmegelőzési akcióban, melynek során több lopott gépjárművet is felleltek, körözött személyeket fogtak el, valamint számos szabálysértési bírság és feljelentés is készült.
A polgárőrök heti rendszerességgel közös közlekedési akciót tartanak a XX.-XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysággal, amely során a rendőrök a polgárőrök rendszámfelismerő rendszerét felhasználva kiszűrik a közlekedő autók közül a lejárt forgalmi engedélyű, esetleg lopott, vagy más bűncselekmény miatt körözés alatt álló gépjárműveket, majd intézkednek. A rendszer lényege, hogy a kamera felvétele alapján a rendszer azonosítja az autó és annak tulajdonosának adatait, s azonnal jelzi, ha valami szabálytalanság van.
Amint Szászvárosi Zsolt elmondta, a polgárőrök önálló szolgálat közben is, általában a délutáni-esti órákban használják a rendszámfelismerőt. Ha ilyen esetekben találnak problémát egy adott járművel, rendőri intézkedést kérnek, s a helyszínen megvárják a kiérkező hatóságot.

Forrás: http://pesterzsebet.hu/