Tolvajokat fogtak a polgárőrök

A pesterzsébeti polgárőrök éberségének köszönhetően két bűnöző kezén kattanhatott a bilincs - tudtuk meg Szászvárosi Zsolttól. A polgárőrség elnöke a részletekről elmondta: - október 16-án két polgárőrünk a járőrszolgálat során a Soroksáron, a Bevásárló utca 2. szám alatt található bevásárlóközpont parkolójában figyelt fel egy, a kocsik között gyanúsan közlekedő piros Suzukira.

 Az autóban ketten ültek, az üzemanyagtöltő állomás közelében leparkoltak, majd kiszálltak a gépkocsiból. Az autó utasa a benzinkút tehergépkocsik részére kialakított részére igyekezett, közben körbe-körbenézett, majd ott az épp a tehergépkocsiját tankoló személy pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva kinyitotta a vezető oldali ajtót, az utastérből magához vette a sofőr övtáskáját, majd a Suzuki irányába szaladt, ahol a gépkocsi vezetője járó motorral várta. Ezt a gyalogosan közeledő polgárőrök végig látták, majd a Suzukihoz érve a két személyt elfogták és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a helyszínen. Kiderült, hogy az övtáskában a sofőr iratai és pénze mellett két mobiltelefon is volt.

Szászvárosi Zsolt hozzátette: - Ez a fajta bűncselekmény a nagy bevásárlóközpontok közelében tipikus. Az elkövetőek árgus szemekkel figyelik azokat a gondatlan vásárlókat, akik az első ülésre dobják táskájukat, retiküljüket, majd nyitva hagyják az ajtót, és hátul pakolni kezdenek a csomagtartóba. Ezek a bűncselekmények megelőzhetőek lennének, éppen ezért figyeljünk oda magunkra és értékeinkre!
A megújult Pesterzsébeti Polgárőrség továbbra is várják olyan nők és férfiak jelentkezését, akik önkéntes munkájukkal szeretnének hozzájárulni kerületünk biztonságosabbá tételéhez, valamint tenni szeretnének közvetlen környezetükért. A feltétel magyar állampolgárság, büntetlen előélet és betöltött 18. életév. Jelentkezni lehet a 06-30/932-93-44-es telefonszámon vagy a pesterzsebeti.polgarorseg@gmail.com e-mail címen lehet.

Forrás: http://www.pesterzsebet.hu